Ismét egy friss élményt hozok: a skóciai utazásunkat, mely egészen pontosan a múlt héten történt. Annyira új még, hogy kicsit még mindig olyan, mintha ott lennék. Ez volt eddig talán a legkomplexebb utazásunk, mert a repülőjegytől kezdve, a vonatjegyeken át, a szállásokkal annyit variáltam, hogy ennyit még sosem. :)

Kezdeném azzal, hogy mennyire iszonyatosan nagyon brutálmód menő, hogy Skócia nemzeti állata az unikornis! :) Ez mondjuk a fenti képen egy edinburghi példány és ő éppen elég ijesztő fejileg, de konkrétan tele van az ország egyszarvúakkal, így igazán nekem való hely.

Az út időpontját a szabadságokkal, hosszúhétvégékkel, ünnepekkel, mindennel együtt október végére, november elejére tűztük ki. A négy nagypos hétvége elé és mögé csaptunk még egy-egy napot, amivel így kitoltuk kicsit az időt. Nagyon sokat olvastam, hogy érdemes-e ilyenkor északra, ennyire északra menni, mert ugye tudjuk, hogy kevesebb a napsütéses órák száma, hideg van, sokat esik az eső, stb. Végül nem szórakoztunk sokat, eldöntöttük, hogy idén megnézzük, milyen a Halloween egy olyan országban, ahol ezt ünneplik is. Abszolút jó döntés volt, mert ezek a szinek, amiket szerte a vidéken, városokban láttunk, szavakkal leírhatatlanok és sajnos a képek sem adják vissza teljesen.

Kedden késő este repültünk Londonba, ahol egy éjszakát aludtunk, hogy másnap, Halloween napján korán reggel repüljünk át onnan Edinburghba. Eleinte osztottam, szoroztam, de sajnos sehogy sem jött volna ki, hogy a Halloweent ott töltsük, mert aznap épp nem volt járat, így ezt a megoldást választottuk. Ezen kívül nem szerettük volna csak egy helyen eltölteni az utazás egészét, így természetesen először itt is eszembe jutott az autóbérlés. Ezt az ötletet most nagyon hamar el is vetettem, mert baloldali közlekedés, csúszós utak, eső, sötét, minden, ami miatt eleinte kétszer is meggondoltam, hogy biztos ide akarunk-e jönni és biztos-e, hogy most. Úgyhogy ami először adott volt az az, hogy 31-én reggel érkezünk Edinburgh-ba, és a repülőnk 6-án hajnalban indul onnan vissza Budapestre. A köztes időt kellett valahogy elosztani, hogy a bakancslistás Loch Ness is beleférjen. (Spoiler: nem láttuk Nessiet. :((( )

A programkeresgélés közben ráakadtam egy Enchanted Forest nevű eseményre, amely minden évben októberben egy Pitlochry nevezetű kis városka melletti erdőben kerül megrendezésre. Nagyon gyorsan fogytak a jegyek, ott tartózkodásunk ideje alatt egyedül már csak elsejére voltak szabad helyek, így ezzel elég hamar eldőlt, hogy hogyan tudjuk alakítani a látogatásunkat: hova megyünk és milyen sorrendben. (Nyilvánvalóan készült összehasonlító excel táblázat is, ahol szerepelt egy olyan verzió is, hogy az elvarázsolt erdőt alapból kihagyjuk, így visszagondolva elég nagy marhaság lett volna.)

Miután az autós utazást elvetettük, a vonatra esett a választásunk. Így mindketten tudunk nézelődni, a szállásokat pedig az alapján is választottuk, hogy mennyire esnek közel a vasútállomáshoz. Egy jó hónappal előre meg is vettük a vonatjegyeket online, virtuális kártyával, ezt most kérlek jegyezzétek meg jól, mert nemsokára visszatérek rá, hogy miért ne csináljatok ti is ilyen balgaságot.

Tehát 31-én 10 óra magasságában már bent voltunk Edinburgh-ban. A repülőút egész kellemes volt már ide, a Stansted-en (londoni repülőtér) annyira nem értékeltem, hogy éjjel hajnali egykor 30-45 percet kellett sorbaállni okmányellenőrzés miatt tömött sorokban, ráadásul először rossz helyre is álltunk, mert egy szőke néni csak a gyerekeseknek ajánlotta fel a külön sort, aztán rájöttünk, hogy miért, szóval mi is átálltunk oda.

Ahogy elindultunk a szállásra, belebotlottunk egy információs pontba, ahol felmarkoltunk egy csomó érdekes szórólapot, aztán megérkeztünk a Royal Mile (utca, ami a kastélyhoz vezet fel) melletti szállodába. Egy ibis hotelben szálltunk meg, mivel a szobánk még nem volt kész, lepakoltuk a csomagjainkat és elindultunk sétálni. Útközben nyiiiilván találtunk egy Primarkot, ahova be _kellett_ menni sapkáért, de ha már ott voltam, vettem egy-két apróságot, de magamhoz képest nagyon hamar megjártuk. Az eddigi képeket a postban a csodás erdő kivételével mind Edinburgh-ban készítettem egyébként.

A szálláson várt minket egy kézzel írt levél, egy üveg narancs színű fura üdítő, egy ásványvíz és egy doboz skót vajas keksz, csokidarabkákkal. A narancs színű üdítő az IRN BRU névre hallgat, Skócia egyik közkedvelt saját itala, onnantól kezdve folyamatosan azt ittunk, ahol csak tudtunk. Kicsit rágógumi íze van, hosszú távon talán nem tudnám inni, és itthon sem ízlett eddig senkinek, aki kóstolta. A gesztus egyébként nagyon kedves volt, és mivel az accorhotelsnél ezüst tagságink van, így maradhattunk a szobában tovább, mint a standard kicsekkolási idő, ami így nagyon-nagyon kényelmes volt, hiszen másnap utaztunk tovább este és még volt szinte egy teljes napunk Edinburghban, így úgy jártunk-keltünk, ahogy akartunk és a hotelba is bármikor visszamehettünk.

Mivel Halloween volt, és a bőröndünkbe nem fért volna bele semmi jelmez, így az információs ponton felmarkolt szórólapokból kerestünk valami programot. Így akadtunk rá egy Haunted History Bus elnevezésű programra, aminek a lényege az volt, hogy egy fekete színű double decker busszal mentünk egy kört a városban, amin egy leányzó különböző történeteket adott elő Edinburgh sötét múltjáról. Tulajdonképpen egy egyszemélyes színházi előadás volt egy kb. 10 perces temetői sétával egybekötve. Itt megismerkedhettünk Bobby kutya történetével is, aki 14 évig őrizte gazdája sírját a temetőben, amíg meg nem halt. Bobby kapott egy szobrot is a temetőtől nem messze, az a hír (egyébként kamu) járja, ha megérinted az orrát, szerencséd lesz (azért ilyen kis fényes az orra). Az "idegenvezetőnk" egyébként mindenkit szépen bevont a történésekbe, szerencsére a lepra tüneteit nem nekem kellett elmutogatnom.

Másnap felsétáltunk a kastélyhoz. Szerencsére azt kell, hogy mondjam, végig nagyon jó időnk volt, sütött a Nap, eső csak nagyon keveset esett. Itt volt még egy szabad napunk, mielőtt felvonatoztunk volna Pitlochryba, ahova ezen nap estéjére volt jegyünk megnézni az elvarázsolt erdőt. Edinburgh kastélya egy dombon van a város közepén, gyönyörű látvány tárult elénk. 

A kastélyba ugyan nem mentünk be, mert nagy sor volt, és inkább ezt a kevés időt azzal akartuk eltölteni, hogy sétálgatunk és minél többet próbálunk felfedezni a városból. Én egyébként is az a fajta ember vagyok, akit sokkal jobban érdekelnek a kis utcák, a házak, az épületek, nem pedig mondjuk egy pattintott kő kiállítás... (Nyilván megvan annak is a helye.)

Edinburghban kipróbáltunk egy szintén nagyon skót dolgot, ez pedig a rántott Mars csoki volt, amit két gombóc vanília fagyival kaptunk. Nagyjából egy hónapja láttam egy videót, amelyben szerepelt, sikerült egyébként nekünk is pont ugyanott kipróbálni. A tapasztalataink alapján a skótok kb. mindent rántva esznek. Egyik nemzeti eledelük a haggis névre hallgat. Ez egy, a mi májas hurkánkhoz hasonlító étel, csak jóval borsosabb és ezt is kirántják. 

Elég érdekes élmény volt, nekem kicsit halas utóíze is volt, mert hát ugyanabban az olajban sütötték ki, mint a fish and chipset, szóval nem volt meglepő. Ettünk még almaszószos sertés szendvicset is, mince piet is, tehát ezeket a tipikus dolgokat.

Visszabaktattunk a szállásra, hogy olyan négy körül elinduljunk onnan, mert én, hangsúlyozom, ÉN úgy emlékeztem, hogy 16:43-kor indul a vonatunk Pitlochryba. Amikor a vonatjegyeket vettük, annyit sakkoztam, hogy a legjobb kiosztásban tudjunk ülni: előrenéző, ablak mellé szóló helyekre vadásztam. Néhány ki-be lépkedés után össze is jött. Amikor megvettük a jegyeket, be kellett állítani, hogy hol szeretnénk őket felvenni az automatából. Beállítottam az összes jegyre az edinburghi Waverley állomást, hogy majd legalább hamar túl leszünk az egészen és nálunk lesz minden jegy. És most emlékezzetek vissza, mit írtam pár bekezdéssel feljebb: virtuális kártyával vettük meg a jegyeket, mert a neten az úúúúgy a biztonságos. Amikor megérkeztünk az állomásra és kerestünk egy automatát, a bankszámlaszámhoz tartozó eredeti kártyát bedugtuk a gépbe, mert kérte, majd amikor beütöttük a foglalási kódot, kiírta azt az üzenetet a berendezés, hogy azt a kártyát használjuk, amivel a jegyeket vásároltuk. Gyors rohanás az infopulthoz, ahol mondta a pasas, hogy menjünk be, vegyük meg ott, nem lesz gond. Kitaláljátok-e, hogy ott sem sikerült? Beálltunk egy sorba, mikor a pénztárhoz értük, elmondtuk a nőnek, hogy mi a bajunk, majd kiderült, hogy másik társaságnál vettük a jegyet, menjünk át oda. Átmentünk...volna, ha nem a kapukon túl lett volna az iroda, amihez persze kellett a jegy. Ekkor volt 16:25. Végül beengedtek minket, az irodában pedig egy kb. 70 éves skót mami egyszerűen nem értette, mi az a virtuális kártya, de ő amúgy se tud segíteni ebben, hogy átírja a bankkártyát a foglaláson és miért csinálunk ilyet, meg mi az a virtuális kártya, de ha már itt vagyunk, mondjuk már meg, mi az a virtuális kártya. Mivel parttalan volt az egész, megkérdeztük, melyik vonat megy legközelebb Pitlochryba, mondott valamit, aztán odarohantunk. Ott már a negyedik embernek is előadtuk, hogy mi a gondunk, aki iszonyat cuki volt, odavitt a kalauzhoz, elmondta a problémát, aki pedig mosolyogva felengedett minket a vonatra, igen, jegy nélkül. Mondta, hogy Perthben majd át kell szállnunk, de addig menjünk nyugodtan. Ez volt 16:36-kor, amikor megállapítottam, hogy egyébként 16:35-kor indult a vonatunk Pitlochryba és honnan a csudából vettem én a 16:43-at. 

Mindketten idegesek voltunk, mert egyrészt jegy nélkül utazunk, csak egy kinyomtatott e-mail van nálunk a jegyvásárlásról, azt se tudjuk, hogy Perthből hogy jutunk el Pitlochryba, elérjük-e az Enchanted Forestet, és mi lesz a többi jeggyel, mert ugye én mindre azt állítottam be, hogy a Waverley-n vesszük fel, de oda már többet nem megyünk, és nem is tudnánk, mert időben sem fér már bele. Szemben ült velünk egy bácsi, aki az idegbetegségünk azzal törte meg, hogy felhívta a figyelmünk arra, hogy most fogunk elmenni a hidak mellett, és nézzük mert nagyon jól néznek ki. Nem sokkal később leszállt, de volt egy kis small talk arról, hogy mit csinálunk itt, honnan jöttünk, stb. Még a vonatról felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy segítsenek. Kétszer megszakadt a vonal, így kb. négyszázötvenhét embernek kellett elmesélnünk, hogy mi a gond, mire végre megoldódott. Beállították, hogy bármilyen kártyával át tudjuk venni a jegyeket, és beállították átvevő helynek Pitlochryt. Perth-ben leszálltunk, a kalauz pedig mutatta, hogy honnan fog menni a vonat Pitlochryba tovább, megköszöntük neki mégegyszer a kedvességet és elindultunk a vágányhoz. Csodák csodájára az a vonat jött, amivel eredetileg mennünk kellett volna. Itt is felengedtek minket, a jegyünket a kutya nem kérte. Időben oda is értünk a következő állomásunkra.

Itt azt a hotelt választottam, ami elől indultak a buszok az elvarázsolt erdőbe, illetve a vasútállomás mellett van közvetlenül. Ahogy kiléptél a kis állomásról, átmentél az úton, a szálloda hátsó kertjében találtad magad. Még volt kb. két óránk az idősávunkig, így lementünk vacsorázni. A hotel felszolgálói között két erdélyi srác is volt, nagyon meglepődtünk, hogy egy isten háta mögötti, apró skót helységben találkozunk itt élő magyarokkal. Mivel azt olvastam, hogy Pitlochry=lazac, így nem is volt ugye kérdés, hogy mit fogok vacsizini. :) Nagyon gusztusos volt a tálalás, kaptunk levest is, pont megfelelő adagok voltak, emellett a szobánk is elég király volt és csodás kilátás nyílt a környező dombokra.

Az erdőbe vezető buszokhoz óriási sorok kígyóztak, de már itt szólt a zene, és kordonok helyett fából készült terelők között haladtunk, viszonylag hamar sorra is kerültünk. Kaptunk egy levél alakú pecsétet a kezünkre, és indultunk is. Az idei év Enchanted Forest témája az Of the Wild (a vadonból) volt. Gyönyörű szépen ki volt világítva az erdő, volt rengeteg interaktív pont is, műsor, pillecukrot is lehetett a tábortűznél pirítani, de már az is csodálatos volt, hogy az erdőben egy kis tó körül sétálgattál, és szólt a zene. 

Másnap reggel korán indult a vonatunk tovább, most Invernessbe utaztunk, ahol befizettünk egy Loch Ness túrára. Reggel sikerült átvenni a jegyeket az állomáson, majd mikor felnéztünk a kis kijelzőre, ott volt a vonatunk mellett, hogy törölve. Igen, ezt én is nehezen hiszem el. Mivel Perth és Pitlochry között síntörés volt, ezért buszt küldtek a vonat helyett. Senki se tudta nekünk elmagyarázni normálisan, honnan indul majd a busz, így kb. egy fél órán keresztül mászkáltunk ide-oda, hogy el ne mulasszuk. Egy teljesen laza tetkós ötvenes skót pasas jött a busszal, aki után először rohantunk, mert rossz helyen álltunk és azt hittük, hogy elmegy, majd betolatott az állomáshoz, elszívott egy cigit, elment wc-re és laza 10 perc után másodjára is majdnem otthagyott minket. Heten utaztunk összesen a buszon, így oda ültünk, ahova akartunk. Olyan gyönyörű tájakon mentünk keresztül! 

Kb. egy órás "késéssel" megérkeztünk Ivernessbe, szerencsére a túránk délután kezdődött, így még előtte sétálgattunk a városban, ebédeltünk, majd 14:15-re oda is értünk a buszállomásra, ahonnan indult a túra. Egy Allan nevű, invernessi férfi vezette a buszt, nagyon jófej volt, szinte minden fáról, szikláról volt valami érdekesség, amit előadott nekünk. A buszos utazást egy félórás hajózás követte, szerintem elég valószínű, hogy ezzel ijesztettük el Nessiet, és ezért nem jött elő. :( (Bár ha valamelyik képemen meglátjátok, osztozunk a vérdíjban!)

Imádom ezeket a szineket, szerintem ennél jobb időpontban nem is jöhettünk volna ide! A hajóval kikötöttünk Urquhart váránál, ahol szintén volt egy kevéske időnk körbenézni. Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy inkább a vizet bámultam, és nem annyira a várat, főleg hogy szegény elég ramaty állapotban van, annyiszor megtámadták, leégett az idők során. Mondanom se kell, minden pillanatban odahaluztam valahova Nessiet, annyira nagyon látni akartam, hogy néha szó szerint meg kellett dörzsölnöm a szemem, mert mindenhol őt láttam. A hajón ajánlgattak egy whiskeys forrócsokit, már csak azért is, mert állításuk szerint ha eleget megiszol belőle, biztos lehetsz abban, hogy előbb-utóbb megjelenik neked Nessie.
Fóka is nagyon sok van Invernessben, a Ness folyóban, de valószínű ők is valami zártkörű Nessie partyn vehettek részt, mert velük sem találkoztunk.

Ezután visszabuszoztunk Ivernessbe, ahol sétálgattunk még kicsit, majd a 20:15-ös vonattal elindultunk Glasgowba. Délután még nem tudták megmondani, hogy menni fog-e a vonat a síntörés miatt, vagy mi lesz, de szerencsére estére helyreálltak a dolgok. Inverness nagyon szép kis város, nyugodt, dimbes-dombos, van három hídja, ami úgy rugózik alattad, mintha gumihídon mennél át. Ezek mellett Skócia legbiztonságosabb városa is állítólag, ami elég fura, mert pont itt láttam egy embert szendvicset lopni a Costaból, szóval az azért kicsit fel is kavart.

Mire Glasgowba értünk, már majdnem éjfél volt, és szakadt az eső. Itt is egy ibis hotelt választottunk, ami kb. három percre volt a Queens Street vasútállomástól, így ebben az esős időben nagyon örültünk neki. Itt is kaptunk kézzel írt levelet, IRN BRU-t és egy-egy négercsókot. A legfelső emeleten kaptunk szobát, ahonnan az városra nyílt a kilátás földig érő ablakokkal, elég jónak találtuk.

Reggel arra ébredtünk, hogy nagyon esik az eső, így alternatív program után kellett néznünk. Glasgow tele van építészeti csodákkal, itt található a Mackintosh tervezte House of an Art Lover, a művészeti iskola, Norman Foster Armadillo-ja és Hydro-ja, és a Zaha Hadid tervei alapján elkészült Riverside Museum is, csak hogy egy-kettőt említsek.

Úgy döntöttünk, hogy félretesszük az előítéleteket és veszünk egy két napos jegyet a sightseeing buszra. Ennek az a lényege, hogy van x megállója, ott szállsz fel és le, ahol akarsz, kapsz a jegyed mellé egy térképet a megállókkal és egy fülhallgatót, amit az ülések közelében elhelyezett kiállásba kell csak bedugnod és hallhatod a kiválasztott nyelven az idegenvezetést. Mivel Glasgow látványosságaival annyira nem voltam tisztában, így ez is egy pro volt a busz mellett, aztán ahogy nézegettük a dolgokat, rájöttünk, hogy ahová menni akarunk, oda ez a busz is megy, és nem sokkal drágább, mint egy glasgow-i tömegközlekedésre való jegy, itt meg még infokat is kapunk. 

Szakadó esőben benti programot kellett keresnünk. Mivel a művészeti iskola júniusban _megint_ leégett, ezúton is köszönöm, hogy nem láthattam és szívesen a szarkazmust! A House of an Art Lover nagyon messze volt minden mástól. A Riverside Museum mellett döntöttünk. A legtöbb múzeum itt ugyanis ingyen látogatható. Szombat volt, esős idő, így rengetegen voltak a múzeumban, de sikerült kicsit megsimogatnom. :) A skót közlekedési múzeum kapott itt helyet, rengeteg közlekedési eszköz van kiállítva, a babakocsitól kezdve a buszokon, hajókon át, egészen a metróig. Tardis sajnos nem volt, pedig az elég poén lett volna.

Mire végeztünk, el is állt az eső, így mentünk egy kört a busszal, végighallgattunk mindent, aztán sétálgattunk kicsit, végül viszonylag korán visszamentünk a szállásra, mert el is fáradtunk és már tök sötét volt. Másnap este ment a vonatunk Edinburghba, így megint később csekkoltunk ki, egészen a vonat indulásáig maradhattunk a szobában. Ez annyira, de annyira kényelmes így, hogy most azon fogunk dolgozni, hogy meglegyen jövőre is az ezüst tagságink.

Az utolsó teljes napunkon buszra pattantunk, mentünk egy kört úgy, hogy a sötét Glasgow vezetést hallgattuk, ahol két szellem mesélt nekünk a város sötét, szellemes múltjáról. Gyerekeknek készült eredetileg, de mi is jót szórakoztunk rajta.

A glasgowiak annyira vicces figurák, hogy a Modern Művészeti Múzeum előtt található Wellington szoborra mindennap felrakják ezt a bólyát, amit a városvezetés le is szed. A vicceskedők utána felrakják, a városvezetés meg megint leszedi. A második napunkon már nem volt rajta, úgyhogy örülünk neki, hogy előzőleg elkaptuk. 

Már kinéztem jóelőre, hogy a Necropolisra is fel kell mennünk. Innen nyílik Glasgowra a legszebb kilátás. Ez egy domb a város majdnem közepén, ami egy temető. Mellette található a katedrális és a kórház is. A panoráma pedig nagyon szép. Alkonyatban csíptük el, így talán még szebb volt.

Glasgow egy városrésze a West End névre hallgat. Mi a Merchant City-ben szálltunk meg, gyakorlatilag ez a város központja, majd innen elindultunk kifelé a Clyde folyó mentén, ami gyár- és iparterületnek néz ki, majd innen ismét eljutottunk valahova, ami egy pezsgő, élettel teli városközpont. Itt található az egyik egyetem és több múzeum is. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a Parlamenttől Budapesten elindulnál kifelé a Váci úton Újpesten túl, majd ismét megérkeznél mondjuk a Blahára vagy az Astoriára. Nem is számítasz rá, hogy milyen nyüzsgő hely van ott, sőt, egyáltalán nem is számítasz ott semmire se.

Miután lement a Nap, mentünk még egy kört, így is teljesen más volt látni a várost. Utána pedig vonattal visszamentünk Edinburghba, vagyis a repülőtér közelébe, ahol foglaltunk az utolsó éjszakánkra szállást. Másnap reggel 4-kor keltünk, hogy elérjük a repülőgépet. Este ismét elkezdett esni az eső és reggel is végig esett.

Nagyjából az útvonalak és pontok, amerre jártunk.

Köszönjük Skócia, hogy ilyen szép arcod mutattad, köszönjük a szép időt, a rengeteg napsütést, a kevés esőt. És bocsi, hogy viccelődünk azon, hogy mennyire skótok vagytok, mert ez alapján a pár nap alapján ez a legnagyobb hülyeség és fogalmam sincs, honnan vettük ezt. Remélem, nemsokára újra találkozunk, de akkor légyszi hozd elő Nessiet is! :)