Több, mint egy éve kezdődött a norvég szerelem, amikoris egy márciusi hosszúhétvégét toldottunk meg egy nappal, hogy Norvégiába utazzunk. Mindketten szeretünk északra járni, szóval már ideje annak, hogy az országot ismét meglátogassuk majd. Épp ezért alig egy hónappal a következő utazás előtt felülök a nosztalgiavonatra (vagyis inkább repülőre, kompra, buszra - mert ezekkel utaztunk akkor) és előveszem az egy éves emlékeket és megírom, milyen volt akkor, ott.

Nagyon ritka az, mint tudjuk, hogy nemzeti ünnepek, hosszú hétvégék környékén jó árú jegyeket lehessen foglalni, itt mégis sikerült ilyenekre lecsapni, noha volt szükség egy kis szervezésre és variálásra (lásd Skócia, ahova és ahonnan három repülőúttal közlekedtünk, mert úgy jött ki jól). Sikerült ráadásul kifogni az első járatot, ami a két város (Budapest és Stavanger) között közlekedett, amit lufikkal meg cupcakekkel ünnepeltek a stavangeri repülőtéren.

Március 15-én, csütörtök reggel repültünk Stavangerbe, ahol a csütörtököt és pénteket töltöttük, majd szombat délelőtt, azaz 17-én átbuszoztunk Bergenbe, ahonnan végül 19-én, hétfő este repültünk haza, így öt teljes napot tudtunk eltölteni Norvégiában.

Bevallom, hogy talán ez volt az első olyan út, ahol a leszállás előtt megkönnyeztem a tájat, mert én ilyen szépet még életemben nem láttam. :') A rengeteg havas hegycsúcs, a fjordok, a vizek, a tenger, a szigetek... ha csak azért elmegy az ember Stavangerbe, hogy ezt lássa, majd a következő géppel jön is vissza, szerintem már akkor is megérte, főleg, hogy Norvégiába valamiért igen olcsó (2,000 - 3,000 Ft) repülőjegyeket kínál a WizzAir.

Stavangerbe tömegközlekedéssel jutottunk be, egy single ticket egy órán át érvényes, ami pont elég volt arra, hogy a Sola község (ami Napot jelent) melletti repülőtérről beérjünk Stavanger központjába. Ez olcsóbb is volt, mint a reptéri transzfer, és csak egyszer kellett átszállnunk, ahol minimális (5-10 perc) volt a várakozási idő. A buszállomás a városi tó és park mellett fekszik, ahol megcsodálhatjuk a szebbnél szebb kis norvég épületeket (meg madarakat, amiből itt rengeteg van). A szállást csak délután tudtuk elfoglalni, mi pedig már reggel 9-kor a városban voltunk, így otthagytuk a hotel csomagmegőrzőjében a bőröndöket és elindultunk felfedezni a környéket. Kicsit szeles, de elég hideg időnk volt, úgyhogy a hoteltől párszáz méterre lévő Norsk Oljemuseum-ra (Norvég Olajmúzeum) esett a választásunk.

Norvégia vagyonát és jólétét elsősorban az Ekofisknek, az 1969-ben felfedezett, legnagyobb víz alatti olajmezőnek köszönheti, ehhez kapcsolódóan pedig egy múzeumot is felhúztak Stavangerben. A várost az utóbbi években az olaj fővárosának is nevezik. Elsőre egyáltalán nem hangzik izgin egy olajmúzeum, valljuk be, viszont a neten talált értékelések alapján úgy döntöttünk, hogy megnézzük. Egyébként sem szoktuk múzeumbajárással tölteni az utazásainkat, de ez szerintem itt megváltozott. Az impozáns épület félig a tengeren, Stavanger központjától pár lépésnyire épült fel és egész évben fogadja a látogatókat.

Az első kellemes meglepetés az volt, hogy a jegyünkkel aznap bármikor ki-be tudtunk járkálni a múzeumból. Ha elmennénk közben ebédelni és később még visszamennénk, itt azt is nyugodtan megtehetjük a jegy birtokában. A kabátunkat az ajtó melletti fogas sorra akasztottuk fel, és bennem meg sem fordult az, hogy féltem volna otthagyni, a szabad ki-be járkálás ellenére sem.

A múzeum nagyon interaktív, van moziterem is, több 10-15 perces kisfilmet tudtunk megnézni, ami a norvég olajbányászattal kapcsolatos. Volt egy kis "szoba" is, ahonnan riasztásra a vak sötétben kellett kiszabadulni, különböző méretű és helyzetű nyílásokon át, akár egy fúrótoronyban.

Ha Stavangerben jártok, ne hagyjátok ki, mert akármennyire is nem hangzik érdekesen, itt az is jól érzi magát és talál kedvére valót, akit teljesen hidegen hagy az olaj téma.

Kb. három órát töltöttünk itt, utána elindultunk ebédelni, megkóstoltuk a város elvileg legjobb hamburgerét (tényleg elég jó volt). Norvégiában minden vendéglátóegységben, ahol jártunk, ingyen kaptunk egy kancsó vizet, amit újratöltenek, ha elfogy, sok helyen pedig kenyérválogatást és vajat is, hogy amíg várunk az ételre, italra, addig jól bezabáljunk belőle se maradjunk éhen. Ez egy óriási plusz pont.
Norvégia 1 : itthon csapvizért is pénzt felszámító éttermek 0

A nap hátralévő részében sétálgattunk a városban, az óváros épületei között, szinte minden épület fotóra méltó. Aznap este a szálloda melletti étteremben vacsoráztunk, ahol sikerült megtapasztalnunk, milyen drága Norvégiában az alkohol. Jellemző egyébként a "nap fogása" az étlapokon, ahol mindig friss, aznap fogott halból készítenek ételt, ez sohasem fix, naponta változó. A felszolgálók részletekbe menően mesélik el, hogy milyen hal, milyen körettel és hogyan van elkészítve. Aznap sült tőkehal volt, zöldségpürével, vajas párolt zöldségekkel. És drága bor. Rohadt drága bor.

Másnap nyakunkba vettük a várost, ismét. Szerencsére konkrétan a hotel ajtaja elől indult busz, így tömegközlekedéssel mindent szuperül be tudtunk járni. Elmentünk hát a kardokhoz, ami Sverd i fjell névre hallgat, ha rákerestek arra, hogy Stavanger, tuti kidobja a képek között szinte elsőként. A kardok mellett, a parkolóban egyébként egy bicikli javító állomás is volt, mindenféle szerszámmal.  Na meg homokos tengerpart, padokkal, így piknikezni is van lehetőség. A hattyúk nagyon barátságosak, egészen közel merészkednek az emberekhez. Van egy sor nagyobb kövekből, amiken lépkedve kb. 10-15 méternyit be lehet menni a tengerbe is, mintha a vizen járnánk.

Hattyú a kardok mellett

Stavangerben jó időtöltés lehet, hogy a város különböző pontjain található graffitiket felkeressük. Nekünk csak néhányat sikerült megtalálni, szóval ez egy remek indok arra, hogy majd egyszer ide is visszamenjünk. :) A NuArt Festival keretében évente újabbnál újabb igényes falfestmények kerülnek ki a város különböző pontjaira.

Street Art

Szerettünk volna elmenni egy világítótoronyhoz is, de mivel még ottani idő szerint nagyon is tél volt, így a menetrend is ehhez igazodott, sajnos lekéstük az egyetlen buszt, ami aznap a világítótorony felé ment, így ugye ezért is muszáj lesz majd visszamenni. (Akkor viszont autóval, mert a busz is 2-3 km-re rak le.) Így nagyrészt buszoztunk aznap a környéken.

Aztán ha lesz elég merszem ahhoz, hogy a Prédikálószékre vagy a Kjerag-ra felmenjek, és az időjárás is engedi (bőven szezonon kívül mentünk, így nem is lett volna lehetőség rá saaaaajnos), akkor ezért is érdemes lesz Stavangerbe visszalátogatni.
Tériszony 1 : Helga 0

Aznap még megkóstoltuk a hallevest a halpiacon, amit meleg szívvel ajánlok. Így visszatekintve egyébként nekem eddig ez ízlett a legjobban. Itt is inkább raguleveshez hasonlít a halleves, amelyben a lazacon, tőkehalon, kagylón kívül még rák is volt. Krutonnal és snidlinggel tálalták, és bőven elég volt belőle a kisebb adag is, mert itt is kaptunk előtte kenyeret vajjal, illetve egy kancsó vizet. 

Másnap reggel még volt pár óránk a városban, majd utána tovább utaztunk Bergenbe. Egy több, mint öt és fél órás buszút állt előttünk, aminek igen borsos volt az ára (egy főnek többe került, mint az oda-vissza retúr repülőút kettőnknek összesen, kb. 16,000 Ft), de ezt is egy programnak fogtuk fel, amire befizetünk, mert közel hat órán keresztül gyönyörködhettünk a tájban.

A busz árai elég fixek és sokszor magasabbak is, érdemes minél előbb és online vásárolni, mert a buszok esetében az online ár kedvezményes (ha jól emlékszem, a tömegközlekedésre is igaz volt ez, de nagyon szuper kis applikációt használtunk Rogalandban). A vonatoknál viszont határozottan fontos a gyorsaság, az utazás előtt 60-90 nappal nyitják meg a jegyvásárlást, ekkor érdemes az úgynevezett "minipris" jegyekre lecsapni, amik kb. harmadába, felébe kerülnek az eredeti jegynek. Az időpont közeledtével pedig már csupán magasabb, akár ötszörös áron tudunk csak utazni.

A buszút részét képezte két kompozás is, a komp büféjében húsgolyót ettünk ebéd gyanánt, de nagyrészt kint töltöttük az időt a fedélzeten, annak ellenére, hogy fagyközeli hőmérsékletek voltak és csípős szél. Utaztunk át alagutakon, hidakon, és szebbnél szebb tájakat láttunk.

Stavanger után sokáig tengerparti úton buszoztunk, a fjordok mögött húzódó havas hegycsúcsok lélegzetelállító látványt nyújtottak. A víz pedig szinte mindenhol gyönyörű kék. Nem zöld, nem sárga, nem barna, hanem kék. A tengerparton több kőház, csónakház állt. Utunk során több kis tóval is találkoztunk, jellemzően ezek mellett állt egy-két magányos házikó. Kb. félúton volt egy szakasz, ahol már ritkultak az erdők, és nagyrészt sziklás, mohás és zuzmós, fák nélküli táj volt a jellemző, pár bokorral. Bergen felé közeledve pedig ismét megjelentek a fák, erdők, tavak.

Aznap este öt körül meg is érkeztünk Bergenbe, ahol a halpiac mellett, a Bergen Børs Hotelben szálltunk meg. A hosszú folyosók kicsit Stephen King klasszikusára emlékeztettek itt-ott, viszont a fizetett szobatípusnál eggyel magasabb színvonalút kaptunk. Egyrészt nagyon közel volt MINDENHEZ, másrészt pedig nagyon igényesen volt berendezve, a hotelről, az építészetről, belsőépítészetről pedig könyvet is találtunk a szobában, amiben részletezve volt, hogyan alakították át az egykori tőzsde épületét szállodává. A bárja, ahol a reggeli is volt, szintén egy belsőépítészeti csoda.

Bergeni utcácska

Másnap reggel a Fløibanennel felsiklóztunk a Fløien-re, ahonnan be lehetett látni a várost és a környéket. A hegyeket és a Fløient is jó vastag hótakaró borította, a napsütéstől a felső réteg már jól csúszott is, szóval nem nagyon mentünk el felfedezni a környéket, csak egy kisebb kört mentünk a trollerdőben, aztán indultunk is vissza, mert még sok programunk volt aznapra.


Miután a hegyet kivégeztük, Bergen legikonikusabb képeslap helyszínéhez, a kikötőhöz mentünk. Természetesen jó nagy kerülővel, hogy az odavezető út alatt is csodálhassuk az épületeket. Érdemes Bergenben "elveszni" kicsit, mert tuti, hogy nem lyukadunk ki rossz helyen.

Bryggen felé

A kikötőben felültünk egy hajóra, és a legszebb, napos időben vártuk, hogy elinduljunk a fjord túrára, ami az a program volt, amit a legjobban vártunk. Nagyjából 20,000 Ft-ért (igen, nem a legolcsóbb program és Norvégia nem a legolcsóbb ország, de ezt kár lett volna kihagyni) felejthetetlen élményben volt részünk. A hajó belső, fűtött részén is ülhettünk, de voltak olyan szakaszok, amikor kimehettünk a szabad ég alá. A vízesésből sajnos nem tudtunk inni, mert március közepén még fagyott volt. A nagyjából 3 órás út alatt angolul meséltek azokról a helyekről, amik mellett épp elhajóztunk. Volt itt sziklába menekülő tolvaj, halfarm, vagy éppen olyan szakasz, ahol az emberek csak hajóval, csónakkal tudnak közlekedni kiépített út híján. Egészen Mostraumen utánig elhajóztunk. Itt egy olyan iskola üzemelt, ahova minden reggel csónakkal érkeztek a kisdiákok.

Rengeteg képet készítettem az út alatt, és az egész élmény minden egyes fillért megért.

Este még átsétáltunk a halpiacra, ahol egy olyan tálat ettünk, amin volt többféle "páncélos" tengeri herkentyű: kagyló, garnélarák, királyrák, tarisznyarák és homár is. Valószínűleg egy ilyen bőséges tálat Magyarországon is hasonló árfekvésben tudtunk volna rendelni. Itt is járt a kenyér és víz ingyen az ételek előtt. Azt remélem mondanom sem kell, hogy megtömtük magunkat norvég lazaccal is rendesen, mindennap úgy fél mázsányit ettünk meg ketten. :)

Vacsora a halpiacon

Vacsora a halpiacon

Másnap késő este indult a gépünk haza Bergenből, így még volt egy napunk a városban. A csomagjainkat a szállás megőrzőjében hagytuk, és ismét nyakunkba vettük a várost. Sétálgattunk a házak között, végignéztük a halpiac kínálatát.

Halpiac Bergenben

Ezeknél finomabb dolog aligha létezik

A napunk hátralévő részét a bergeni akváriumban és sétálással töltöttük. Az előbb említett helyen több vízi és vízközeli állatot tekintettünk meg, etettünk halakat, néztünk kisfilmeket, tehát ez is elég interaktív hely, az oda vezető séta alatt pedig csodaszép kis házikókat, utcákat láthattunk.


Miután végeztünk itt, visszasétáltunk a központba, közben bevásároltunk édességekből, amit mindig hozunk haza utazásainkról. Itt a boltokban nem találsz milka csokit, nem igazán vannak az Európában ismert márkák és az árak is magasabbak, mint itthon, vagy bárhol máshol.



Este indulás előtt még ettünk rénszarvaskolbászból készült hotdogot, majd könnyes búcsút vettünk Norvégiától, és egy kb. 45 perces villamosúttal kimentünk a reptérre. Lehet mondani, hogy minden reptér egyforma, meg az ember csak legyen már túl azon a két órán, amit kénytelen ott eltölteni...voltam én már repülőtérnek nevezett félkész hangárban is a semmi közepén, meg nagy nemzetközi reptéren, de ez a bergeni volt, ami a legjobban tetszett építészetileg. Egyterű, rengeteg üveggel, nem az a bezárt, steril feelingje van, az építészek az üveg mellett fával is dolgoztak, ami több helyen jelenik meg az épületben, elég nagy felületeken. Sajnos a WizzAir jelenleg szünetelteti a bergeni járatát, így erre a repülőtérre legegyszerűbben egy Oslo-Bergen domestic járattal tudunk eljutni.

Képeslapfotó Bergenről

Nekem a két város közül Stavanger picikét jobban tetszett, Bergen inkább egy romantikusabb turistacélpont, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezzel bajom lenne, mindkét hely csodálatos! A norvég szerelem valószínűleg itt kezdődött. :)


Térképen látható a két város, ahol jártunk, illetve a buszút nagyjából. A déli város Stavanger, az északi pedig Bergen (a kisebb pöttyök a repülőterek).

Az időjárással szerencsénk volt, mert eső nem nagyon esett, vagy akkor éppen fedél alatt voltunk. Nagyrészt napos időnk volt, bár a szél elég sokat fújt, és emiatt éreztük a nulla körüli hőmérsékletet sokkal hidegebbnek, csípősebbnek.

A közlekedésben is találtunk pozitívumot: ha már csak megközelítetted a zebrát, az autók lelassítottak, és egyszer sem fordult elő az, hogy nem engedtek volna át a zebrán. Minden autó megáll és átenged az úttesten, itt ez a természetes. Na meg a Tesla, amiből óránként négyet-ötöt biztos lehet spottolni.

Egy dolgot nagyon sajnáltam: az utazásunk előtti éjszaka különös módon még Stavanger szélességi körénél is látható volt az északi fény, így erről sajnos lemaradtunk. De ez mind mind indok arra, hogy visszalátogassunk még ebbe az országba.

Ismét egy friss élményt hozok: a skóciai utazásunkat, mely egészen pontosan a múlt héten történt. Annyira új még, hogy kicsit még mindig olyan, mintha ott lennék. Ez volt eddig talán a legkomplexebb utazásunk, mert a repülőjegytől kezdve, a vonatjegyeken át, a szállásokkal annyit variáltam, hogy ennyit még sosem. :)

Kezdeném azzal, hogy mennyire iszonyatosan nagyon brutálmód menő, hogy Skócia nemzeti állata az unikornis! :) Ez mondjuk a fenti képen egy edinburghi példány és ő éppen elég ijesztő fejileg, de konkrétan tele van az ország egyszarvúakkal, így igazán nekem való hely.

Az út időpontját a szabadságokkal, hosszúhétvégékkel, ünnepekkel, mindennel együtt október végére, november elejére tűztük ki. A négy nagypos hétvége elé és mögé csaptunk még egy-egy napot, amivel így kitoltuk kicsit az időt. Nagyon sokat olvastam, hogy érdemes-e ilyenkor északra, ennyire északra menni, mert ugye tudjuk, hogy kevesebb a napsütéses órák száma, hideg van, sokat esik az eső, stb. Végül nem szórakoztunk sokat, eldöntöttük, hogy idén megnézzük, milyen a Halloween egy olyan országban, ahol ezt ünneplik is. Abszolút jó döntés volt, mert ezek a szinek, amiket szerte a vidéken, városokban láttunk, szavakkal leírhatatlanok és sajnos a képek sem adják vissza teljesen.

Kedden késő este repültünk Londonba, ahol egy éjszakát aludtunk, hogy másnap, Halloween napján korán reggel repüljünk át onnan Edinburghba. Eleinte osztottam, szoroztam, de sajnos sehogy sem jött volna ki, hogy a Halloweent ott töltsük, mert aznap épp nem volt járat, így ezt a megoldást választottuk. Ezen kívül nem szerettük volna csak egy helyen eltölteni az utazás egészét, így természetesen először itt is eszembe jutott az autóbérlés. Ezt az ötletet most nagyon hamar el is vetettem, mert baloldali közlekedés, csúszós utak, eső, sötét, minden, ami miatt eleinte kétszer is meggondoltam, hogy biztos ide akarunk-e jönni és biztos-e, hogy most. Úgyhogy ami először adott volt az az, hogy 31-én reggel érkezünk Edinburgh-ba, és a repülőnk 6-án hajnalban indul onnan vissza Budapestre. A köztes időt kellett valahogy elosztani, hogy a bakancslistás Loch Ness is beleférjen. (Spoiler: nem láttuk Nessiet. :((( )

A programkeresgélés közben ráakadtam egy Enchanted Forest nevű eseményre, amely minden évben októberben egy Pitlochry nevezetű kis városka melletti erdőben kerül megrendezésre. Nagyon gyorsan fogytak a jegyek, ott tartózkodásunk ideje alatt egyedül már csak elsejére voltak szabad helyek, így ezzel elég hamar eldőlt, hogy hogyan tudjuk alakítani a látogatásunkat: hova megyünk és milyen sorrendben. (Nyilvánvalóan készült összehasonlító excel táblázat is, ahol szerepelt egy olyan verzió is, hogy az elvarázsolt erdőt alapból kihagyjuk, így visszagondolva elég nagy marhaság lett volna.)

Miután az autós utazást elvetettük, a vonatra esett a választásunk. Így mindketten tudunk nézelődni, a szállásokat pedig az alapján is választottuk, hogy mennyire esnek közel a vasútállomáshoz. Egy jó hónappal előre meg is vettük a vonatjegyeket online, virtuális kártyával, ezt most kérlek jegyezzétek meg jól, mert nemsokára visszatérek rá, hogy miért ne csináljatok ti is ilyen balgaságot.

Tehát 31-én 10 óra magasságában már bent voltunk Edinburgh-ban. A repülőút egész kellemes volt már ide, a Stansted-en (londoni repülőtér) annyira nem értékeltem, hogy éjjel hajnali egykor 30-45 percet kellett sorbaállni okmányellenőrzés miatt tömött sorokban, ráadásul először rossz helyre is álltunk, mert egy szőke néni csak a gyerekeseknek ajánlotta fel a külön sort, aztán rájöttünk, hogy miért, szóval mi is átálltunk oda.

Ahogy elindultunk a szállásra, belebotlottunk egy információs pontba, ahol felmarkoltunk egy csomó érdekes szórólapot, aztán megérkeztünk a Royal Mile (utca, ami a kastélyhoz vezet fel) melletti szállodába. Egy ibis hotelben szálltunk meg, mivel a szobánk még nem volt kész, lepakoltuk a csomagjainkat és elindultunk sétálni. Útközben nyiiiilván találtunk egy Primarkot, ahova be _kellett_ menni sapkáért, de ha már ott voltam, vettem egy-két apróságot, de magamhoz képest nagyon hamar megjártuk. Az eddigi képeket a postban a csodás erdő kivételével mind Edinburgh-ban készítettem egyébként.

A szálláson várt minket egy kézzel írt levél, egy üveg narancs színű fura üdítő, egy ásványvíz és egy doboz skót vajas keksz, csokidarabkákkal. A narancs színű üdítő az IRN BRU névre hallgat, Skócia egyik közkedvelt saját itala, onnantól kezdve folyamatosan azt ittunk, ahol csak tudtunk. Kicsit rágógumi íze van, hosszú távon talán nem tudnám inni, és itthon sem ízlett eddig senkinek, aki kóstolta. A gesztus egyébként nagyon kedves volt, és mivel az accorhotelsnél ezüst tagságink van, így maradhattunk a szobában tovább, mint a standard kicsekkolási idő, ami így nagyon-nagyon kényelmes volt, hiszen másnap utaztunk tovább este és még volt szinte egy teljes napunk Edinburghban, így úgy jártunk-keltünk, ahogy akartunk és a hotelba is bármikor visszamehettünk.

Mivel Halloween volt, és a bőröndünkbe nem fért volna bele semmi jelmez, így az információs ponton felmarkolt szórólapokból kerestünk valami programot. Így akadtunk rá egy Haunted History Bus elnevezésű programra, aminek a lényege az volt, hogy egy fekete színű double decker busszal mentünk egy kört a városban, amin egy leányzó különböző történeteket adott elő Edinburgh sötét múltjáról. Tulajdonképpen egy egyszemélyes színházi előadás volt egy kb. 10 perces temetői sétával egybekötve. Itt megismerkedhettünk Bobby kutya történetével is, aki 14 évig őrizte gazdája sírját a temetőben, amíg meg nem halt. Bobby kapott egy szobrot is a temetőtől nem messze, az a hír (egyébként kamu) járja, ha megérinted az orrát, szerencséd lesz (azért ilyen kis fényes az orra). Az "idegenvezetőnk" egyébként mindenkit szépen bevont a történésekbe, szerencsére a lepra tüneteit nem nekem kellett elmutogatnom.

Másnap felsétáltunk a kastélyhoz. Szerencsére azt kell, hogy mondjam, végig nagyon jó időnk volt, sütött a Nap, eső csak nagyon keveset esett. Itt volt még egy szabad napunk, mielőtt felvonatoztunk volna Pitlochryba, ahova ezen nap estéjére volt jegyünk megnézni az elvarázsolt erdőt. Edinburgh kastélya egy dombon van a város közepén, gyönyörű látvány tárult elénk. 

A kastélyba ugyan nem mentünk be, mert nagy sor volt, és inkább ezt a kevés időt azzal akartuk eltölteni, hogy sétálgatunk és minél többet próbálunk felfedezni a városból. Én egyébként is az a fajta ember vagyok, akit sokkal jobban érdekelnek a kis utcák, a házak, az épületek, nem pedig mondjuk egy pattintott kő kiállítás... (Nyilván megvan annak is a helye.)

Edinburghban kipróbáltunk egy szintén nagyon skót dolgot, ez pedig a rántott Mars csoki volt, amit két gombóc vanília fagyival kaptunk. Nagyjából egy hónapja láttam egy videót, amelyben szerepelt, sikerült egyébként nekünk is pont ugyanott kipróbálni. A tapasztalataink alapján a skótok kb. mindent rántva esznek. Egyik nemzeti eledelük a haggis névre hallgat. Ez egy, a mi májas hurkánkhoz hasonlító étel, csak jóval borsosabb és ezt is kirántják. 

Elég érdekes élmény volt, nekem kicsit halas utóíze is volt, mert hát ugyanabban az olajban sütötték ki, mint a fish and chipset, szóval nem volt meglepő. Ettünk még almaszószos sertés szendvicset is, mince piet is, tehát ezeket a tipikus dolgokat.

Visszabaktattunk a szállásra, hogy olyan négy körül elinduljunk onnan, mert én, hangsúlyozom, ÉN úgy emlékeztem, hogy 16:43-kor indul a vonatunk Pitlochryba. Amikor a vonatjegyeket vettük, annyit sakkoztam, hogy a legjobb kiosztásban tudjunk ülni: előrenéző, ablak mellé szóló helyekre vadásztam. Néhány ki-be lépkedés után össze is jött. Amikor megvettük a jegyeket, be kellett állítani, hogy hol szeretnénk őket felvenni az automatából. Beállítottam az összes jegyre az edinburghi Waverley állomást, hogy majd legalább hamar túl leszünk az egészen és nálunk lesz minden jegy. És most emlékezzetek vissza, mit írtam pár bekezdéssel feljebb: virtuális kártyával vettük meg a jegyeket, mert a neten az úúúúgy a biztonságos. Amikor megérkeztünk az állomásra és kerestünk egy automatát, a bankszámlaszámhoz tartozó eredeti kártyát bedugtuk a gépbe, mert kérte, majd amikor beütöttük a foglalási kódot, kiírta azt az üzenetet a berendezés, hogy azt a kártyát használjuk, amivel a jegyeket vásároltuk. Gyors rohanás az infopulthoz, ahol mondta a pasas, hogy menjünk be, vegyük meg ott, nem lesz gond. Kitaláljátok-e, hogy ott sem sikerült? Beálltunk egy sorba, mikor a pénztárhoz értük, elmondtuk a nőnek, hogy mi a bajunk, majd kiderült, hogy másik társaságnál vettük a jegyet, menjünk át oda. Átmentünk...volna, ha nem a kapukon túl lett volna az iroda, amihez persze kellett a jegy. Ekkor volt 16:25. Végül beengedtek minket, az irodában pedig egy kb. 70 éves skót mami egyszerűen nem értette, mi az a virtuális kártya, de ő amúgy se tud segíteni ebben, hogy átírja a bankkártyát a foglaláson és miért csinálunk ilyet, meg mi az a virtuális kártya, de ha már itt vagyunk, mondjuk már meg, mi az a virtuális kártya. Mivel parttalan volt az egész, megkérdeztük, melyik vonat megy legközelebb Pitlochryba, mondott valamit, aztán odarohantunk. Ott már a negyedik embernek is előadtuk, hogy mi a gondunk, aki iszonyat cuki volt, odavitt a kalauzhoz, elmondta a problémát, aki pedig mosolyogva felengedett minket a vonatra, igen, jegy nélkül. Mondta, hogy Perthben majd át kell szállnunk, de addig menjünk nyugodtan. Ez volt 16:36-kor, amikor megállapítottam, hogy egyébként 16:35-kor indult a vonatunk Pitlochryba és honnan a csudából vettem én a 16:43-at. 

Mindketten idegesek voltunk, mert egyrészt jegy nélkül utazunk, csak egy kinyomtatott e-mail van nálunk a jegyvásárlásról, azt se tudjuk, hogy Perthből hogy jutunk el Pitlochryba, elérjük-e az Enchanted Forestet, és mi lesz a többi jeggyel, mert ugye én mindre azt állítottam be, hogy a Waverley-n vesszük fel, de oda már többet nem megyünk, és nem is tudnánk, mert időben sem fér már bele. Szemben ült velünk egy bácsi, aki az idegbetegségünk azzal törte meg, hogy felhívta a figyelmünk arra, hogy most fogunk elmenni a hidak mellett, és nézzük mert nagyon jól néznek ki. Nem sokkal később leszállt, de volt egy kis small talk arról, hogy mit csinálunk itt, honnan jöttünk, stb. Még a vonatról felhívtuk az ügyfélszolgálatot, hogy segítsenek. Kétszer megszakadt a vonal, így kb. négyszázötvenhét embernek kellett elmesélnünk, hogy mi a gond, mire végre megoldódott. Beállították, hogy bármilyen kártyával át tudjuk venni a jegyeket, és beállították átvevő helynek Pitlochryt. Perth-ben leszálltunk, a kalauz pedig mutatta, hogy honnan fog menni a vonat Pitlochryba tovább, megköszöntük neki mégegyszer a kedvességet és elindultunk a vágányhoz. Csodák csodájára az a vonat jött, amivel eredetileg mennünk kellett volna. Itt is felengedtek minket, a jegyünket a kutya nem kérte. Időben oda is értünk a következő állomásunkra.

Itt azt a hotelt választottam, ami elől indultak a buszok az elvarázsolt erdőbe, illetve a vasútállomás mellett van közvetlenül. Ahogy kiléptél a kis állomásról, átmentél az úton, a szálloda hátsó kertjében találtad magad. Még volt kb. két óránk az idősávunkig, így lementünk vacsorázni. A hotel felszolgálói között két erdélyi srác is volt, nagyon meglepődtünk, hogy egy isten háta mögötti, apró skót helységben találkozunk itt élő magyarokkal. Mivel azt olvastam, hogy Pitlochry=lazac, így nem is volt ugye kérdés, hogy mit fogok vacsizini. :) Nagyon gusztusos volt a tálalás, kaptunk levest is, pont megfelelő adagok voltak, emellett a szobánk is elég király volt és csodás kilátás nyílt a környező dombokra.

Az erdőbe vezető buszokhoz óriási sorok kígyóztak, de már itt szólt a zene, és kordonok helyett fából készült terelők között haladtunk, viszonylag hamar sorra is kerültünk. Kaptunk egy levél alakú pecsétet a kezünkre, és indultunk is. Az idei év Enchanted Forest témája az Of the Wild (a vadonból) volt. Gyönyörű szépen ki volt világítva az erdő, volt rengeteg interaktív pont is, műsor, pillecukrot is lehetett a tábortűznél pirítani, de már az is csodálatos volt, hogy az erdőben egy kis tó körül sétálgattál, és szólt a zene. 

Másnap reggel korán indult a vonatunk tovább, most Invernessbe utaztunk, ahol befizettünk egy Loch Ness túrára. Reggel sikerült átvenni a jegyeket az állomáson, majd mikor felnéztünk a kis kijelzőre, ott volt a vonatunk mellett, hogy törölve. Igen, ezt én is nehezen hiszem el. Mivel Perth és Pitlochry között síntörés volt, ezért buszt küldtek a vonat helyett. Senki se tudta nekünk elmagyarázni normálisan, honnan indul majd a busz, így kb. egy fél órán keresztül mászkáltunk ide-oda, hogy el ne mulasszuk. Egy teljesen laza tetkós ötvenes skót pasas jött a busszal, aki után először rohantunk, mert rossz helyen álltunk és azt hittük, hogy elmegy, majd betolatott az állomáshoz, elszívott egy cigit, elment wc-re és laza 10 perc után másodjára is majdnem otthagyott minket. Heten utaztunk összesen a buszon, így oda ültünk, ahova akartunk. Olyan gyönyörű tájakon mentünk keresztül! 

Kb. egy órás "késéssel" megérkeztünk Ivernessbe, szerencsére a túránk délután kezdődött, így még előtte sétálgattunk a városban, ebédeltünk, majd 14:15-re oda is értünk a buszállomásra, ahonnan indult a túra. Egy Allan nevű, invernessi férfi vezette a buszt, nagyon jófej volt, szinte minden fáról, szikláról volt valami érdekesség, amit előadott nekünk. A buszos utazást egy félórás hajózás követte, szerintem elég valószínű, hogy ezzel ijesztettük el Nessiet, és ezért nem jött elő. :( (Bár ha valamelyik képemen meglátjátok, osztozunk a vérdíjban!)

Imádom ezeket a szineket, szerintem ennél jobb időpontban nem is jöhettünk volna ide! A hajóval kikötöttünk Urquhart váránál, ahol szintén volt egy kevéske időnk körbenézni. Szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy inkább a vizet bámultam, és nem annyira a várat, főleg hogy szegény elég ramaty állapotban van, annyiszor megtámadták, leégett az idők során. Mondanom se kell, minden pillanatban odahaluztam valahova Nessiet, annyira nagyon látni akartam, hogy néha szó szerint meg kellett dörzsölnöm a szemem, mert mindenhol őt láttam. A hajón ajánlgattak egy whiskeys forrócsokit, már csak azért is, mert állításuk szerint ha eleget megiszol belőle, biztos lehetsz abban, hogy előbb-utóbb megjelenik neked Nessie.
Fóka is nagyon sok van Invernessben, a Ness folyóban, de valószínű ők is valami zártkörű Nessie partyn vehettek részt, mert velük sem találkoztunk.

Ezután visszabuszoztunk Ivernessbe, ahol sétálgattunk még kicsit, majd a 20:15-ös vonattal elindultunk Glasgowba. Délután még nem tudták megmondani, hogy menni fog-e a vonat a síntörés miatt, vagy mi lesz, de szerencsére estére helyreálltak a dolgok. Inverness nagyon szép kis város, nyugodt, dimbes-dombos, van három hídja, ami úgy rugózik alattad, mintha gumihídon mennél át. Ezek mellett Skócia legbiztonságosabb városa is állítólag, ami elég fura, mert pont itt láttam egy embert szendvicset lopni a Costaból, szóval az azért kicsit fel is kavart.

Mire Glasgowba értünk, már majdnem éjfél volt, és szakadt az eső. Itt is egy ibis hotelt választottunk, ami kb. három percre volt a Queens Street vasútállomástól, így ebben az esős időben nagyon örültünk neki. Itt is kaptunk kézzel írt levelet, IRN BRU-t és egy-egy négercsókot. A legfelső emeleten kaptunk szobát, ahonnan az városra nyílt a kilátás földig érő ablakokkal, elég jónak találtuk.

Reggel arra ébredtünk, hogy nagyon esik az eső, így alternatív program után kellett néznünk. Glasgow tele van építészeti csodákkal, itt található a Mackintosh tervezte House of an Art Lover, a művészeti iskola, Norman Foster Armadillo-ja és Hydro-ja, és a Zaha Hadid tervei alapján elkészült Riverside Museum is, csak hogy egy-kettőt említsek.

Úgy döntöttünk, hogy félretesszük az előítéleteket és veszünk egy két napos jegyet a sightseeing buszra. Ennek az a lényege, hogy van x megállója, ott szállsz fel és le, ahol akarsz, kapsz a jegyed mellé egy térképet a megállókkal és egy fülhallgatót, amit az ülések közelében elhelyezett kiállásba kell csak bedugnod és hallhatod a kiválasztott nyelven az idegenvezetést. Mivel Glasgow látványosságaival annyira nem voltam tisztában, így ez is egy pro volt a busz mellett, aztán ahogy nézegettük a dolgokat, rájöttünk, hogy ahová menni akarunk, oda ez a busz is megy, és nem sokkal drágább, mint egy glasgow-i tömegközlekedésre való jegy, itt meg még infokat is kapunk. 

Szakadó esőben benti programot kellett keresnünk. Mivel a művészeti iskola júniusban _megint_ leégett, ezúton is köszönöm, hogy nem láthattam és szívesen a szarkazmust! A House of an Art Lover nagyon messze volt minden mástól. A Riverside Museum mellett döntöttünk. A legtöbb múzeum itt ugyanis ingyen látogatható. Szombat volt, esős idő, így rengetegen voltak a múzeumban, de sikerült kicsit megsimogatnom. :) A skót közlekedési múzeum kapott itt helyet, rengeteg közlekedési eszköz van kiállítva, a babakocsitól kezdve a buszokon, hajókon át, egészen a metróig. Tardis sajnos nem volt, pedig az elég poén lett volna.

Mire végeztünk, el is állt az eső, így mentünk egy kört a busszal, végighallgattunk mindent, aztán sétálgattunk kicsit, végül viszonylag korán visszamentünk a szállásra, mert el is fáradtunk és már tök sötét volt. Másnap este ment a vonatunk Edinburghba, így megint később csekkoltunk ki, egészen a vonat indulásáig maradhattunk a szobában. Ez annyira, de annyira kényelmes így, hogy most azon fogunk dolgozni, hogy meglegyen jövőre is az ezüst tagságink.

Az utolsó teljes napunkon buszra pattantunk, mentünk egy kört úgy, hogy a sötét Glasgow vezetést hallgattuk, ahol két szellem mesélt nekünk a város sötét, szellemes múltjáról. Gyerekeknek készült eredetileg, de mi is jót szórakoztunk rajta.

A glasgowiak annyira vicces figurák, hogy a Modern Művészeti Múzeum előtt található Wellington szoborra mindennap felrakják ezt a bólyát, amit a városvezetés le is szed. A vicceskedők utána felrakják, a városvezetés meg megint leszedi. A második napunkon már nem volt rajta, úgyhogy örülünk neki, hogy előzőleg elkaptuk. 

Már kinéztem jóelőre, hogy a Necropolisra is fel kell mennünk. Innen nyílik Glasgowra a legszebb kilátás. Ez egy domb a város majdnem közepén, ami egy temető. Mellette található a katedrális és a kórház is. A panoráma pedig nagyon szép. Alkonyatban csíptük el, így talán még szebb volt.

Glasgow egy városrésze a West End névre hallgat. Mi a Merchant City-ben szálltunk meg, gyakorlatilag ez a város központja, majd innen elindultunk kifelé a Clyde folyó mentén, ami gyár- és iparterületnek néz ki, majd innen ismét eljutottunk valahova, ami egy pezsgő, élettel teli városközpont. Itt található az egyik egyetem és több múzeum is. Ahhoz tudnám hasonlítani, mintha a Parlamenttől Budapesten elindulnál kifelé a Váci úton Újpesten túl, majd ismét megérkeznél mondjuk a Blahára vagy az Astoriára. Nem is számítasz rá, hogy milyen nyüzsgő hely van ott, sőt, egyáltalán nem is számítasz ott semmire se.

Miután lement a Nap, mentünk még egy kört, így is teljesen más volt látni a várost. Utána pedig vonattal visszamentünk Edinburghba, vagyis a repülőtér közelébe, ahol foglaltunk az utolsó éjszakánkra szállást. Másnap reggel 4-kor keltünk, hogy elérjük a repülőgépet. Este ismét elkezdett esni az eső és reggel is végig esett.

Nagyjából az útvonalak és pontok, amerre jártunk.

Köszönjük Skócia, hogy ilyen szép arcod mutattad, köszönjük a szép időt, a rengeteg napsütést, a kevés esőt. És bocsi, hogy viccelődünk azon, hogy mennyire skótok vagytok, mert ez alapján a pár nap alapján ez a legnagyobb hülyeség és fogalmam sincs, honnan vettük ezt. Remélem, nemsokára újra találkozunk, de akkor légyszi hozd elő Nessiet is! :)